Forradalmi Múzeum fotógyűjteménye

Az 1960-as évek elején a szakemberek a Savaria Múzeumban két új osztály, egy Helytörténeti (újkori) és egy Legújabb kori Történeti Osztály (később Forradalmi Múzeum) létrehozása mellett döntöttek. A Legújabb kori Történeti Osztály az 1900-as évek elejétől gyűjtötte a tárgyi és dokumentációs emlékeket, ezt a gyűjteményt egészítette ki a fényképtár. Az első felvétel 1963-ban készült, az utolsó 1995-ben, a gyűjtemény ma már zárt, nem gyarapítható. A szakleltárkönyvek mellett ez a tartalmában, eredtében, méreteiben sokszínű negatívgyűjtemény őrizte meg az elsősorban munkásmozgalmi vonatkozású (sztrájkok, tüntetések, május elsejei megmozdulások) emlékeket, portrékat, periratokat, újságcikkeket, főként reprodukciós formában. Emellett találkozhatunk a képeken Vas megyei zsidó temetőkkel, az ostffyasszonyfai fogolytáborral, 90-es évek választási plakátjaival, fotósorozattal Göncz Árpádné szombathelyi látogatásáról.