Kőtár (Lapidárium)

1. A római kőemlékek
A város történetének beszédes bizonyítékai a múzeum kőtárában kiállított római kőfaragványok és feliratok. Többször olvashatjuk rajtuk városunk nevét c(olonia) c(laudia) savar(ia) formában, vagy provinciánk elnevezését p(rovincia) p(annonia) s(uperior) rövidítéssel. Hírt adnak a város, a tartomány gazdasági, társadalmi, vallási és kulturális életéről. Tudósítanak a polgárok életstílusáról, ízléséről, fényt derítenek a családi kapcsolatokra. Származásról, hovatartozásról, a közigazgatásban betöltött társadalmi állásokról nyújtanak felvilágosítást. Történelmi eseményeket rögzítenek, bepillantást engednek a birodalmi művészet provinciális lecsapódására. A helyi ízlés, a művészeti formakincs itteni alakulásáról és fejlődéséről tanúskodnak. Beszélnek a város jelentős épületeiről, szobrairól, a római kőfaragókról, művészekről és megrendelőikről egyaránt.

2. Sírkövek, sírfeliratok
A kiállításba belépve és balra haladva elsőként a városalapítás korából származó kőemlékek, sírsztélék láthatók. Savaria első lakói a legio XV Apollinaris veteránjai voltak, mellettük a legio X és XIIII Gemina katonái telepedtek le, közülük hatot név szerint ismerünk. A leszerelt katonákkal észak-itáliai és emonai kereskedők érkeztek, és az első sírkövek közül néhányat kelta bennszülött származásúak számára emeltek. A savariai sírkövek egy különleges csoportját mitológiai jelenetek díszítenek: a Kiskajdról származó márvány sírkövön a felső képmezőben Selene a Hold istennője és Endymion pásztor mitológiai történetét elbeszélő domborművet látjuk, a fő relief pedig Herculest ábrázolja bal karján átvetett párducbőrrel és jellegzetes attributumával, a bunkóval, amint éppen az alvilágból vezeti vissza az önfeláldozó Alkestist búsuló férjéhez, Admetos királyhoz.
Savariában megjelentek a gazdagon díszített nagyszabású sírépítmények, a fallal határolt, önálló sírépítmény, a monumentum sepulchrale, az aedicula (sírkápolna), melynek figurális, istenalakokat és oroszlánokat ábrázoló töredékei láthatók a kőtárban, valamint a 3. századtól elterjedő szarkofág egy három oldalán díszített példánya.

3. Építészeti emlékek
A kőtárban elszórtan kerültek elhelyezésre a római építészet emlékei. Egy csoportjuk a capitoliumi templomhoz tartozhatott: a homlokzatot díszíthette a laoszi márványból készült, delfineket és griffeket ábrázoló áthidaló gerenda (architráv), valamint egy hatalmas méretű, növényi ornamentikával és tojássor díszítéssel borított márványpárkány.
A középületek díszítésében az akantuszlevelekkel díszített korinthoszi oszlopfő volt a legkedveltebb. A felfelé keskenyedő, többnyire sima felületű oszlopok egyes elemeit csapokkal erősítették egymáshoz. Az épületek belső díszítményei között a kőtárban található egy geometrikus mintázatú mozaik padlórész, amely egy római fürdőt díszített, és egy márványból készült térelválasztó korlát, amelynek szakrális épületben lehetett szerepe.
Savaria építészeti emlékeinek különleges csoportját képezik az építési feliratok: Titus Cnorius Sabinianus és Lucius Valerius Verus felirata tűzvészben elpusztult, kultikus célt szolgáló crypta újjáépítéséről szól, a 4. század közepén, Constans császár üdvéért készült mészkőtábla pedig egy magtár építését örökítette meg.

4. A császárkultusz emlékei
Pannonia Superiorban a császárkultusz központja Savaria volt. A provincia lakói évente összegyűltek a császár tiszteletére rendezett vallási ünnepségeken, ahol kifejezték alattvalói hűségüket és hódolatukat, áldozatot mutattak be a császárok tartományi főoltáránál, majd ünnepi játékok következtek, gladiátor viadalok, színházi bemutatók. Az oltár környezetében templomok és szobrok álltak, amelyeknek emléke a kőtárban található, másfélszeres életnagyságú mészkőfej, amely Lucius Aelius Caesar-t ábrázolja, aki 137-ben mindkét Pannonia helytartója és Hadrianus császár kijelölt utódja volt. A kultuszközpont közelében építették fel a savariai amphiteatrumot, és itt lehetett a gladiátori játékokkal összefüggő sorsistennő, Nemesis szentélye is, akinek Savariában a 2. század második felében és a 3. század elején virágzott a tisztelete. Az itt napfényre került Nemesis oltárok közül kettőről joggal feltételezhető, hogy állításuk a császárkultusz ünnepélyével kapcsolható össze, hiszen az egyiket egy tartományi főpap (sacerdos), a másikat egy volt főpap (sacerdotalis) állította.

5. Vallási kőemlékek
A lapidarium kőemlékeinek hangsúlyos csoportját a fogadalmi oltárok képezik, amelyek fontos forrásai a város lakóinak és vallási életének. A templomokban elhelyezett feliratok tartalmazták a megszólított istenség nevét, a felajánló nevét, rangját és foglalkozását. Savaria legkorábbi votum tábláját emonai telepesek állították Aecornának. A savariai oltárok zömét a legjobb és leghatalmasabb jupiternek (IOM - Iovi Optimo Maximo), az Imperium Romanum fenntartójának és védőjének, az ég és mindenség urának szentelték. Provinciánkban főleg a katonai és polgári közigazgatás hivatalnokai, helytartók és procuratorok nem mint magánemberek, hanem mint a császár és a birodalom képviselői rótták le fogadalmukat Jupiter előtt. Két beneficiarius consularis Jupiter Optimus Maximus és a város Geniusának (védőszellemének) pártfogását kérte egy votív emlék tanúsága szerint. Állítottak oltárt Lunának, a Hold istennőnek, a nimfáknak szentelt oltáron áldozati csésze (patera) és egy áldozati jelenet látszik. Nyugat-Pannoniában kedvelt istenség volt Mercurius, több, neki szentelt oltár került elő Savariában is. Helyi, kelta istennőcsoport római interpretálását látjuk a Fatáknak szentelt homokkő oltáron, amelyen három, bennszülött viseletbe öltözött, fátyolos női alak bontakozik ki.

6. Ókeresztény síremlékek
A város két ismert szentje, Szent Quirinus sisciai püspök passiójából és Szent Márton életrajzából tudjuk, hogy nagyszámú keresztény gyülekezet gyakorolta vallását Savariában. Quirinus perét az utolsó nagy keresztényüldözés idején, 309. június 8-án Savaria színházában folytatták le, Szent Márton pedig 316-ban Savariában született, majd 355 körül, miután kilépett a hadseregből, visszatért Pannoniába, hogy az arianizmus tanítása ellen harcoljon. Magyarországon itt került elő szám szerint a legtöbb ókeresztény sírkő, emiatt feltételezhető, hogy Savariában is volt püspökség.
A vértanúk sírhelyei fölé általában temetőkápolnákat emeltek és a keresztények köréjük temetkeztek. Savaria legkésőbbi temetője - ahonnan a jellegzetes keresztény "bonae memoriae" formulával kezdődő sírkövek és a Krisztus-monogrammal ellátott sírfeliratok származnak - a korábbi Szentmárton falu (ma Szombathelyhez tartozik) területén helyezkedik el, ami az ország legrégibb, 1962-ig folyamatosan használt temetkezési helye. Savaria arianus ókeresztény közössége itt temette el halottait, köztük Launio és Secundus vándorfestőket, az ártatlan tejtestvéreket, és Nammius Quintust, a temető őrét.

Dr. Kiss Péter
régész